SZC logo

Miskolci Szakképzési Centrum

OM kód: 203060/014 | 3534 Miskolc, Gagarin u. 54.

Intézmény logo

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

HAT-19-03-0077

 

BESZÁMOLÓ

HAT-19-03-0077

Történelmi emlékhelyeink nyomában

A tervezett programokat sikerült megvalósítani, ezzel maradandó élményt szereztünk a gyerekeknek. Az út során megismerhették Erdély történelmi és építészeti emlékeit. Kiemelve iskolánk névadójának, Kós Károlynak a munkáit. Ezeken keresztül erősödött magyarságtudatuk, és új barátságok is köttettek testvériskolánk diákjaival, akik emberségből, hazaszeretetből mutattak követendő példát tanulóinknak.

  1. nap:

Miskolcról indultunk reggel és délelőttre megérkeztünk Nagyváradra. A püspökség megtekintése után első utunk a testvériskolánkhoz vezetett, ahol megismerkedünk a tanulókkal és iskolájuk múltjával, találkoztunk kollégákkal. Délután közös városnézésre mentünk, megtekintettük a főbb nevezetességeket: a főteret, a Sas palotát, Ady emlékhelyeket. A hangulatot átélve beültünk egy kávéházba egy közös süteményezésre. Este elfoglaltuk a nagyon hangulatos szálláshelyet, a Góbé csárdát.

  1. nap

Délelőtt kirándultunk Zsibóba, megnéztük a Wesselényi kastélyt és parkjában a csodálatos arborétumot. A délutánt újra Nagyváradon töltöttük és meglátogattuk a várat, mely – többek között – arról is híres, hogy Székesfehérvár után itt van a legtöbb magyar király eltemetve. A városalapító Szent László mellett még négy királyunk , királynőnk nyugszik a váradi vár alatt.

  1. nap

Nagyváradról elindulva Kolozsváron folytattuk utunkat. Több helyszínen is megálltunk: Bánffyhunyadon megnéztük a templomot, Körösfőn a csodálatos református templomot, Tordán pedig megnéztük a sóbányát, ami nagy élmény volt diákjainknak. Meglátogattuk Torockót, Erdély legnyugatibb "végvárát". Elfoglaltuk az autentikus szállást, ahol a székely sziklák látványában gyönyörködhettünk.

  1. nap

Egész napos városnézésen vettünk részt Kolozsváron. A "királyaink" témához kapcsolódva Mátyás király szülőházát és lovas szobrát tekintettük meg. Történelmünk során Kolozsváron 35 országgyűlést tartottak és több fejedelmet itt eskettek fel. A belvárosi sétánk során végigjártuk a történelmi és turista nevezetességeket. Megkoszorúztuk iskolánk névadójának, Kós Károlynak a sírját a Házsongárdi temetőben. Az estét újra Torockó töltöttük, ahol egy kellemes sétát tettünk az építészeti, művészettörténeti emléknek számító házak között.

  1. nap

A hazautazás napján, délelőtt még szabad programot kaptak a tanulók, majd hazaindultunk Miskolcra. Kora délután érkeztünk haza.

Hazaérkezve tanulóink elmesélték élményeiket, beszámoltak arról, hogy mi tetszett a legjobban nekik. Minden program népszerű volt, de a legjobban Torockó tetszett nekik. Az a vendégszeretet, ahogy fogadtak minket, és a táj, mindenkit magával ragadott, örök emlék számukra. A gyerekek jó barátságot kötöttünk nagyváradi vendéglátóinkkal. Kis műsorral köszöntük meg nekik, hogy olyan szeretettel fogadtak minket. Megígértük, hogy visszatérünk. A tanulók elvárásainak megfelelő volt a program, sőt többet kaptak, mint várták.

 

 


Partnereink

SZC logo

Miskolci Szakképzési Centrum


Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola

3534 Miskolc, Gagarin u. 54.

Telefon: +36 46 530 432

E-mail: titkarsag_kos@miskolci-szc.hu

OM azonosító: 203060/014


2024Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola