Útépítő, vasútépítő és -fenntartó technikus
Építőipar ágazat képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.
Az Útépítő, vasútépítő és -fenntartó technikus az operatív vezető közvetlen munkatársa, összekötő szerepet tölt be az építésvezető, a mérnök és a művezető, valamint a szakmunkások között. Önállóan vagy mérnöki irányítással közlekedési építmények (utak, vasutak, gátak stb.) építésével, felújításával, átalakításával, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Kivitelezésben műszaki előkészítéssel kapcsolatos tevékenységeket végeznek, az üzemeltetésben pedig pályafelügyeleti tevékenységgel kapcsolatos feladatokat látnak el.
Ajánlott minden fiatal számára, aki szeretne részt venni a közlekedésépítési munkákban, azon belül is szívesen dolgozna az infrastruktúra építésében, üzemeltetésében, felügyeletében és karbantartásában.
KOMPETENCIAELVÁRÁS
Felelősségteljes döntéshozatal, csapatmunka, felelősségérzet, átfogó tudományos, különösen természettudományok (pl. fizika) iránti érdeklődés.
A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ
- előkészíti a kivitelezés folyamatait, felméri és biztosítja a folyamatos munkavégzéshez szükséges erőforrásokat (munkaerő, gép, anyag);
- kiviteli és organizációs terveket egyeztet, irányítja az építési terület lekerítését, megszervezi és irányítja az ideiglenes energiaellátás és közművek építését;
- kijelöli, felépítteti, megrendeli az építkezés ideiglenes építményeit, a szállítási útvonalakat az építési területen belül, és azok kapcsolódását a külső úthálózattal;
- egyeztet a tervezővel, a vállalkozóval, az alvállalkozókkal és a hatóságokkal;
- terveket digitális formában is kezel, egyeztet, irányítás mellett terveket szerkeszt;
- értelmezi és alkalmazza az útépítéssel, vasútépítéssel kapcsolatos műszaki információkat, tervrajzokat, műszaki leírásokat, technológiai utasításokat, minőségbiztosítási előírásokat;
- felméri az elvégzett munkákat, teljesítést igazol, megszervezi az átadás-átvételi eljárást;
- út, vasút pályafelügyeleti ellenőrzéseket, méréseket végez;
- karbantartási tervek előkészítésében közreműködik.
ISKOLASPECIFIKUS INFORMÁCIÓK A KÉPZÉSHEZ
Önállóan vagy mérnöki irányítással a közlekedési pályák építésével összefüggő terveket készít, az útpálya építésével, az út- és vasúti pálya üzemeltetésével, fenntartásával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Tudása és feladatköre alapján betekintést nyer a tervezés lépéseibe, ezekkel összefüggésben részfeladatokat végez. Feladatköre szakmai kapcsolatot jelent a mérnöki feladatok és a kivitelezést végző szakmunkás feladatai között. Képes egyes munkafolyamatok összehangolására, szervezésére, az irányítása alá tartozó szakemberek vezetésére. Szakirányú műszaki ismeretei birtokában dokumentációkat készít. A végzettség birtokában számos munkakörben helyezkedhet el: a kivitelezés, tervezés, hatósági ügyintézés, laboratóriumi építőanyag- és talajmechanikai vizsgálatok, geodéziai feladatok ellátása területén. Érdekes és változatos munkájában a hagyományos és legkorszerűbb berendezéseket, eszközöket használja. A vasúti pályán történő munkavégzés fegyelmezettséget és együttműködést vár el, az útpálya építői, üzemeltetői tevékenysége kreatív gondolkodást, problémamegoldó képességet igényel. Ez a szakma kiváló választás mindazon lányok és fiúk számára is, akik biztos szakmai és általános műveltségi alapok mellett technikus képesítés és érettségi vizsga birtokában közvetlenül a munkaerőpiacon szeretnének megjelenni, de azok számára is, akik műszaki felsőfokú tanulmányokra készülnek.
KOMPETENCIAELVÁRÁS
Felelősségteljes döntéshozatal, csapatmunka, felelősségérzet, átfogó tudományos, különösen természettudományok (pl.fizika) iránti érdeklődés.
A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ
- előkészíti a kivitelezés folyamatait, felméri és biztosítja a folyamatos munkavégzéshez szükséges erőforrásokat (munkaerő, gép, anyag);
- kiviteli és organizációs terveket egyeztet, irányítja az építési terület lekerítését, megszervezi és irányítja az ideiglenes energiaellátás és közművek építését;
- kijelöli, felépítteti, megrendeli az építkezés ideiglenes építményeit, a szállítási útvonalakat az építési területen belül, és kapcsolódását a külső úthálózattal;
- egyeztet a tervezővel, vállalkozóval, alvállalkozókkal, hatóságokkal;
- terveket digitális formában is kezel, egyeztet, irányítás mellett terveket szerkeszt;
- értelmezi és alkalmazza az útépítéssel, vasútépítéssel kapcsolatos műszaki információkat, tervrajzokat, műszaki leírásokat, technológiai utasításokat, minőségbiztosítási előírásokat;
- felmérni az elvégzett munkákat, teljesítést igazol, megszervezi az átadás-átvételi eljárást;
- út, vasút pályafelügyeleti ellenőrzéseket, méréseket végez;
- karbantartási tervek előkészítésében közreműködik.
Ajánlott minden olyan érdeklődő számára, aki szeretne részt venni a közlekedésépítési munkákban, azon belül is szívesen dolgozna az infrastruktúra építésében, üzemeltetésében, felügyeletében, karbantartásában.